„A Burattino egy szeretetre épülő, sokszínű, befogadó és elfogadó közösség. A segítő kezek iskolája, ahol mindenki azt a támogatást kapja, amire szüksége van.”
A csepeli Burattino iskola az egyetlen olyan integrált gyermekvédelmi intézmény Magyarországon, mely civil fenntartásban működik, tandíjmentesen. Fő feladatunknak tekintjük a hátránykompenzációt, az esélyteremtést, a társadalmi integráció elősegítését.
A Motimore csapatával együttműködve, évekkel ezelőtt egy pályázat keretein belül – az akkori hashtag.school rendszerre alapozva – megálmodtunk egy, az iskolánkra szabott gamifikációs felületet. A BURA GO (www.burattinojatek.hu) néven futó motivációs pontjáték, azóta is az egész iskola életére kiterjed és annak minden polgára részt vesz benne.
A játék célja, hogy növekedjen a motiváltság és a hatékonyság a tanulás és a közösségi élet területén. A diákok tanulmányaikért és egyéb teljesítményeikért pontokat gyűjthetnek (a hashtag.school pontrendszerét alapul véve), melyeket egy online boltban konkrét tárgyakra, játékokra és élményekre válthatnak be.
A BURA GO mindamellett, hogy hatásosan motiválja a gyerekeket, megannyi örömteli percet szerzett már mindannyiunknak.