Mi van, ha bevezetem, és nem megy jól, ellenállnak a diákok? Én csinálom rosszul?
A játékok rendkívül fontos elemét képezik a szabályok. Egy focimeccs attól lesz érdekes, hogy nem szabad mindent, és ugyanez vonatkozik egy videójátékra, vagy egy eljátékosított értékelési rendszerre is. Ez – óhatatlanul – nagyobb terhet, és más jellegű felelősséget ró a tanárra, aki a játék szabályait meghatározza. Ha sikerül a diákjainkban az elsajátítási motivációt felpiszkálni, és valóban beleereszkednek a játékelemek környezetébe, sokkal számonkérőbbek lesznek a tanár következetlenségeivel szemben.
Egy-két konkrét példa: ha valóban számít, hogy ő hányadik a rangsorban, akkor az is fontosabb, hogy időben ki legyen javítva a dolgozat, vagy jóváírjuk a beadandóért kapott pontokat. Ha tervezhetővé szeretnénk tenni a tanulási időszakot a tanulók számára, és valóban azt szeretnénk, hogy szabadon választhassanak a feladatok között, akkor nincs más, mint két hétre (de akár egy egész tanulási időszakra) előre tervezni, és a mérési pontokat egy naptárban vagy egy posztban számukra elérhetővé tenni. (E sorok írója a környezettől többszörösen visszaigazoltan adminisztratív analfabéta, mégis képes volt működtetni a rendszert, és ő maga is megszokta, hogy a folyamatos értékelés egységeiben gondolkodjon. Ez egy idő után kifejezetten megkönnyítette a tervezési folyamatokat.)
