Erasmus projektjeink: DigiTools (Digitális eszközök a jobb oktatásért)

A második Erasmus+ projektünk 2022 májusában indult el, s ez az első nagyobb együttműködés, melyben részt veszünk. A projekt két évig tart, s négy ország képviselteti magát benne: az Impact Games, játékalapú tanulás szakértői csapat Szlovákiából, a VitaComm Education oktatási-tréneri szakértői csapat Ciprusról, a PredictConsulting játékfejlesztői csapata Romániából, s Magyarországról a Motimore szakértői gárdája.

A projekt 3 nagy produktumot ölel fel. Az elsőnek az elkészítését a Motimore csapata vezeti. Ez a produktum egy átfogó, tanárokat érintő kutatás a négy bevont országban, melyben a gamifikációról és játékalapú tanulásról kérdezzük a bevontakat. A második produktum – többek között a kutatásra is alapozva – egy szakembereknek szóló oktatási tananyag a két fentebb említett témában, mely mind a négy országban elérhető lesz. A harmadik pedig ennek a tananyagnak a terjesztését fedi le.

A kutatási szakasz a napokban zárul a projektben. Az elkészült eredményeket – ahogy a projekt halad előre – itt is megosztjuk majd.

A projekt azonosítója: 2021-1-SK01-KA220-SCH-000030108